Hamilton: Kicsit kiakadtam hogy Max megsem kérdezte hogy vagyok. - Life Story

Hamilton: Kicsit kiakadtam hogy Max megsem kérdezte hogy vagyok.

Furcsállotta Lewis Hamilton, hogy Max Verstappen rá sem pillantott a balesetük után, miközben az autója alatt volt, a fejét pedig érintette a Red Bull kereke…

Amennyire lassú pályaszakaszon történt, annyira hajmeresztőre sikerült Max Verstappen és Lewis Hamilton monzai balesete. Az ütközésüktől a levegőbe emelkedett Red Bull a bukótérben a Mercedes tetején landolt, és miközben ráugrott, a bukócsövet letarolva egy pillanatra Hamilton sisakját is érintette a jobb hátsó kerék.

 

 

silverstone-i balesetük után Verstappen megorrolt a címvédőre, mivel önfeledten ünnepelte a győzelmét, miközben őt még a kórházban vizsgálták. Most Hamilton nehezményezte, hogy kollégája nem érdeklődött a hogylétéről.

 

„Láttam, hogy Max kiszáll, és csak úgy elsétál. Ez kicsit meglepett. Amikor balesetek történnek, az első dolog, hogy tudni akarjuk, a másik fickó, akivel ütköztünk, rendben van-e. De a jó hír, hogy ki tudtam szállni. Elég hosszú volt a séta visszafelé, de jön majd az új esély”

– mondta a Mercedes versenyzője

Megosztás