A kis Poppy 2014. december 17-én a terhesség 29. hetében született. Súlya kevesebb volt, mint egy kilogramm. A neonatológiai osztályon eltöltött 3 hónap után a súlya 2 kilogrammra nőtt és végül elhagyhatta a kórházat.
Egy idő után a szülők észrevették, hogy lányuknak gondja van az evéssel. Később kiderült, hogy Möbius-szindrómában szenved, ami összefüggésben áll azzal, hogy az arc izmai nem működnek megfelelően.
Az orvosok figyelmeztették Poppy szüleit, hogy készüljenek fel arra, hogy lányuk soha nem lesz képes normálisan beszélni, de feltehetően járni sem. Szerencsére kiderült, hogy tévedtek. Poppy bebizonyította, hogy erős kislány.
Édesapja nyíltan beszélt aggodalmairól.
“Az orvosok azt mondták, hogy Poppy sem beszélni, sem járni nem fog tudni. Ennek ellenére 15 hónapos korában már kezdte megtenni az első lépéseket. Nagyszerű volt…elképesztő. Napról napra erősebb lett.”
A kislány nehezen lélegzett és továbbra is kezelésekre volt szüksége. Az orvosok nem voltak elégedettek a lány állapotának javulásával.
Sajnos a 2. születésnapja előtt pár nappal, amikor anyja bement hozzá felébreszteni, nem tudta megtenni… A lány szívverése tapintható volt, de nem volt vele semmilyen kapcsolat.
Egy közeli kórházba szállították, ahol megpróbálták stabilizálni, hogy a lehető leghamarabb egy speciális intézménybe, az Alder Hey Gyermekkórházba kerüljön.
Két nappal később, a 2. születésnapján azonban ismét valami rossz történt. Szemei fennakadtak, és az egészségi állapota drasztikusan megromlott…Azonnal további vizsgálatokat végeztek rajta. Kiderült, hogy a lány tüdejében folyadék gyűlt össze, ami miatt nem tudott lélegezni. Azon az éjszakán már rohamai is voltak.
Reggel kiderült, hogy az agyát súlyosan károsította a hipoxia. Amikor apja megkérdezte az orvosokat, hogy ez azt jelenti-e, hogy a lánya nem tud többé járni vagy beszélni, azt mondták neki, hogy még az sem biztos, hogy az éjszakát túléli…
A szülők tudták, hogy türelmesen és reménykedve kell várniuk. Az orvosok megpróbálták rávenni Poppy-t, hogy önállóan lélegezzen, de nem jártak sikerrel. A lány semmilyen külső ingerre sem reagált.
Az egész család a karácsonyt a kórházban töltötte, attól tartva, hogy ez lesz az utolsó közös karácsonyuk.
Ezután valami rendkívüli dolog történt
Macey, Popy nővére úgy döntött, megsimogatja húga hasát, és csókokkal árasztja el. Az a gondolata támadt, hogy azt fogja csinálni, amit a kislány annyira szeretett. Egy puszit adott a hasára, belefújt a pocakjába, csiklandozta, és közben vicces hangokat is hallatott.
Poppy erre finoman felnevetett
Az orvosok elmagyarázták, hogy nem szokatlan, hogy ebben az állapotban az emberek kimutatják érzelmeiket. A család azonban biztos volt benne, hogy Poppy a nővére tettére reagált így.
Aztán jöttek a lábak és a karok finom mozdulatai. Az orvosok továbbra is ragaszkodtak ahhoz, hogy ezek feltétlen reflexek, amelyek semmit sem jelentenek. A család, azonban bízott benne, hogy ez annál sokkal több.
Kiderült, hogy igazuk volt!
Ettől a pillanattól kezdve a lány kezdett visszatérni az életbe. A kórház személyzete nem hitt a szemének. Nem tudnak rá magyarázatot adni, hogy ilyen végérvényes változások, hogy javulhatnak. Ráadásul ilyen gyorsan.
Poppy állapota egyre jobb lett. Újra elkezdett beszélni és mozogni. A kislány, aki bebizonyította, hogy minden lehetséges.
Így néz ki ma a kis Poppy!
