Megölték a cella társai a börtönben, mert rájöttek, hogy mit tett a gyerekével. Egy szörnyeteg… - Life Story

Megölték a cella társai a börtönben, mert rájöttek, hogy mit tett a gyerekével. Egy szörnyeteg…

32 évesen került börtönbe. 29 évnyi letöltendő szabadságvesztést kapott tettéért. Tény és való, hogy nincsenek szavak arra, amit ez a nő művelt mostohagyermekével.

Emma Tustin “szörnyeteg mostohaanyaként” vált hírhedté.

Nemrég írtunk egy meglehetősen felkavaró történetet egy családról, ahol a gyermeknek szörnyű kínokat kellett átélnie mostohaanyja kegyetlenkedése miatt. A fiú a házban lévő biztonsági kamerák is rögzítették, ahol egy kis szeretetet és ennivalót kér. Egyiket sem kapta meg.

Mostohaanyja éheztette és verte őt. A gyerek apját pedig mindez hidegen hagyta. Mindkét embert börtönbe zárták jó hosszú időre.

A nő cellatársai úgy döntöttek, hogy kegyetlen bosszút fognak állni a nőn azért, amit a gyermekkel tett. A nőt rákényszerítették arra, hogy megegye az általuk drasztikus mértékben túlsózott ételeket. Megtudták ugyanis, hogy a nő így kínozta a 6 éves Arthurkát. A gyermek szervezetében 6 evőkanálnyi sót mutattak ki az orvosok. A sószint a testében olyan magas volt, hogy az orvosok azt hitték elromlott a műszerük.

Az is kiderült, hogy hazudott a cellatársainak. Nem merte előttük beismerni a tettét. Nevetgélt és viccelődött a börtönben. Próbálta sajnáltatni magát és úgy beadni a többi rabnak a történetet, hogy valójában ő is csak egy áldozat és a gyermek apja tehet mindenről.

Egy ilyen dolog azonban nem marad titokban. Még a börtönben sem. Amikor a többi rab számára kiderült, hogy a nő miket tett a gyermekkel kollektív hadjáratot indítottak a szörnyeteg mostohaanya ellen. A cellatársa szerint megérdemelte, amit kapott a raboktól a nő. Egy gyermek megkínzására és megölésére nem létezik megbocsátás.

Ha úgy gondolja, hogy megérdemelte akkor ossza meg.

Megosztás