Kulcsár Edina elárulta, jól járt-e anyagilag G.w.M-el. - Life Story

Kulcsár Edina elárulta, jól járt-e anyagilag G.w.M-el.

A volt szépségkirálynő szerint vannak, akik tudatosan akarják tönkretenni őket.

Nagy port kavart Kulcsár Edina válása, valamint új szerelmének bejelentése. Jóval nagyobbat, mint arra ő és párja, a rapper G.w.M számított.

– jelentette ki Edina a Best magazinnak, hozzátéve:

– Eleinte azt hittem, hogy mint minden csoda, ez is csak 3 napig tart majd, de most már 3 hétnél járunk. Őszintén szólva, most már azzal is kiegyeznék, ha 3 hónap múlva nyugalomban élhetnék.

A párt bizony azzal is megvádolták, hogy anyagilag nagyon is jól járnak ezzel az egész botránnyal, a nagy médiavisszhanggal. Többen épp Edina bemutatkozó dalát hozták fel példaként, ami egy nap alatt milliós nézettséget ért el, ám sejthető, hogy ez elsősorban az eseményeknek, és nem magának a produkciónak köszönhető. Hogy mennyire járt jól vagy rosszul valójában, arról is beszélt Edina a lapnak:

– Üzlet szempontjából én ennek az egésznek csak a negatív oldalát látom. Rengeteg munkát lemondtam, egyfelől mert a lelkiállapotom miatt nem tudtam volna hitelesen képviselni semmit.

Megosztás