Kulcsár Edina így reagált Csuti új kapcsolatára. - Life Story

Kulcsár Edina így reagált Csuti új kapcsolatára.

Edina reagált,arra hírre, hogy Csutinak új párkapcsolata van.

Az elmúlt hetekben nem telt el úgy nap, hogy ne hallottunk volna valamilyen hírt Kulcsár Edináról és párkapcsolatáról. Most a modell mindent tisztázott a Life TV ”Ébredj velünk” című műsorában.

– nyilatkozta Kulcsár Edina.

A fokozott érdeklődés meghökkentette, azt gondolta, hogy a szakításuk csak pár napig lesz érdekes a magyar bulvárvilágban. „Megdöbbentett. Számítottam rá, de mindenki azzal vigasztalt, hogy minden csoda három napig tart. Ez két hónapig tartott. De köszönöm szépen, hogy ezt átélhettem, mert minden nehézség előre visz. A nehézségek miatt tartok ott, ahol. Engem ezek éltetnek és feltöltenek. Azt gondolom, jól tudom ezeket kezelni” – mondta a Life TV reggeli műsorában.

Edina hónapok óta befelé figyel, ez korábban abszolút nem volt jellemző. De nem az új barátjának köszönhető hanem „a depresszióba fulladó” előző időszaka miatt alakult így. Szerinte sokan tíz negatív komment után összeomlanak, de neki ezer, tízezer ilyen beszólást kellett elviselnie. 

– jegyezte meg.

Gyermekei apja a napokban mutatta meg új barátnőjét, akivel Madridban is járt, erre is a reagált a Edina.

„Nem tudok elszakadni tőle, van két gyermekünk. A gyerekek örökre össze fognak kötni minket. Csutinak van barátnője, aminek eszméletlenül örülök. Kívánom, hogy találja meg azt a párt, akivel ugyanaz a szeretetnyelvük” – mondta.

Forrás: borsonline.hu

Megosztás