Pokolra kívánták a lelkészt, aki rúdtáncshow-t engedett be egy strasbourgi templomba - Life Story

Pokolra kívánták a lelkészt, aki rúdtáncshow-t engedett be egy strasbourgi templomba

Ennek ellenére nem veszik le a műsorról a botrányt okozó előadást.

A strasbourgi protestáns Saint-Guillaume templomban nem mindennapi előadást tartott a múlt héten egy barokk zenei és előadóművészeti egyesület:

Giovanni Battista Pergolesi szűzanya fájdalmairól szóló „Stabat Mater” című művét rúdtáncshow kíséretében adták elő.

Az eseményt óriási érdeklődés övezte, pillanatok alatt elfogyott mind az ezer belépő. Miután lement a teltházas első bemutató, a helyi sajtó azt írta, hogy

a rúdtánc, amelyet a tornász és korábbi francia rúdtáncbajnok, Vincent Grobelny mutatott be, „ügyes, sportos, kecses, pimasz és egyesek szerint szexi” volt, amitől elállt a közönség lélegzete.

Aki szeretné maga is megnézni, hogy kell mindezt elképzelni, az itt talál belőle egy rövid videós részletet:

Akadtak ugyanakkor olyanok is, akiket az esemény megbotránkoztatott, ezt a templom lelkésze, az 54 éves Daniel Boessenbacher is elismerte. Ő a maga részéről „kacérnak, de lágynak” találta a rúdtáncshow-val vegyített Sabat Matert, viszont névtelen feladóktól később gyűlölködő leveleket és halálos fenyegetéseket kapott a Guardian szerint.

Volt, aki a pokolra kívánta a lelkészt, más azt mondta, le kéne fejezni Boessenbachert, mert a templom nem a kabaré helye. A lelkész ahhoz már hozzászokott, hogy egyesek időnként durván fejezik ki, hogy nem értenek egyet valamivel, de a halálos fenyegetés miatt feljelentést tett.

Megosztás