Miért engedi be az idegeneket a lakásába, ha otthon van a kislánya? Megdöbbentő okok állnak a döntése mögött! - Life Story

Miért engedi be az idegeneket a lakásába, ha otthon van a kislánya? Megdöbbentő okok állnak a döntése mögött!

Berki Krisztián tavaly május 6-án hunyt el. Felesége, Berki Mazsi azóta egyedül neveli közös lányukat, Emmát. Lassan letelik a gyászév. Mazsi már rutinosan vezeti a háztartást, kisebb célokat tűz ki maga elé, amik segítenek neki az előrehaladásban.

A Viasat 3 Troll a konyhában műsorában láthattuk legutóbb az anyukát, aki fakanalat ragadva nyűgözte le a tévénézőket.

Nagyon élveztem a versenyt! Laza volt, jó hangulatban telt; játéknak éltük meg

– emlékezett vissza Mazsi, majd hozzátette: a versenynek köszönhetően ihletett is kapott, hogy hogyan újítsa fel a konyháját.

„Jó időben főleg grillezni szeretek, de főzni is. Igyekszem egészségesen és tisztán enni, sok halat fogyasztok. De ugyanúgy szívesen elkészítem anyukám húslevesét egy kis csirkemájjal megbolondítva” – válaszolta az anyuka a Hot!-nak.

„Egész házias lettem”

Közel egy éve vesztették el a családfőt, így teljesen új életet kellett kezdeniük együtt.

Emma mindent megkóstol, amit eszem (…) Jó evő, megmondom őszintén, nem korlátozom semmivel, a bölcsiben is jól eszik. Ebben nem rám ütött: amikor én gyerek voltam, anyukám szaladgált utánam, hogy végre egyek egy falatot. A minap Emma pár napig beteg volt, szinte semmit sem evett, csak a tápszert fogadta el. Jól jött, hogy van rajta egy kis husi.

„Szoros a kötődésünk”

„Éppen formába lendülök testileg-lelkileg. Az utóbbi időben elhanyagoltam a jógát és magamat, a lelkemre nem szakítottam elég időt. Erre pedig szükségem van. Hajlamos vagyok elveszni a hétköznapokban. Amellett, hogy próbálok magamra is figyelni, konkrét dolgokkal is foglalkozom, lépésekben haladok” – újságolta Mazsi, aki most Emma szobáját szeretné felújítani.

Nagyon cuki, kezdi bontogatni a szárnyait, akarata is van, sőt anyafüggősége is! Ugyanakkor néha már makacskodik is. Sokat vagyunk ketten, szoros a kötődésünk. Rajtam kívül anyukámat, a testvéremet és a bölcsis nénit szereti nagyon. A legjobb gyerek a világon

– mondta a büszke anyuka.

„Egész házias lettem”

„Sokat fejlődött, folyamatosan pakol a lakásban. Hamar rendetlenséget csinál, azaz szeret »segíteni«. A múltkor gyanús volt, hogy csöndben van, megnéztem, és a gyanú beigazolódott: sorban dobálta ki a vasalt ruhákat a szekrényből. Én szépen újra összehajtogattam. Magamhoz képest egész házias lettem, nincs bajom a házimunkával, de bevallom, ebben van segítségem” – mesélte Mazsi.

„Inkább kifizetem a bejárónőt”

Mazsinál az a prioritás, hogy dolgozhasson, még a bejárónőt is hajlandó kifizetni, csak hogy több időt tölthessen lányával.

Ha egy nőnek lehetősége van arra, hogy pénzt keressen (én már 14 éves korom óta dolgozom), akkor a házimunka helyett inkább kifizetem a bejárónőt, hogy ne menjenek el napok a takarítással.

„Ezt az időt inkább a kislányommal töltöm. Fontos számomra a rend, és örülök, hogy van segítségem. Vannak olyanok, akik nem engednek be idegeneket az otthonukba, de én ezt másként látom. Amíg tudok, élek ezzel a lehetőséggel” – fűzte hozzá az anyuka, majd hozzátette: gyakran járnak étterembe, ha tehetik, külföldre utaznak pihenni.

„Nemrég tartottunk egy baba-mama hétvégét, Svájcba utaztunk egy barátnőmhöz. Emma igazi mókamester, meg sem kottyant neki a kétórás út” – mesélte Mazsi.

Megosztás