Videó felvétel: Megölte nevelt kislányát egy nő, majd vödörbe tette és vérszerinti anyjának udvarára vitte. - Life Story

Videó felvétel: Megölte nevelt kislányát egy nő, majd vödörbe tette és vérszerinti anyjának udvarára vitte.

A hátborzongató esetre szerdán derült fény az amerikai Louisiana államban, amikor a gyermek apja reggel 7 óra 30 perckor bejelentette barátnője és legkisebb lánya eltűnését a rendőrségen – írta meg a Crime Online.

A hatóságok azonnal elkezdték átfésülni a környéket, mindent bevetettek annak érdekében, hogy rábukkanjanak a 6 éves Bella Fontenelle-re és nevelőanyjára, a 43 éves Hannah Landon-ra.

Egy órán belül meg is találták a gyermeket, de már nem tudták megmenteni az életét. A kis áldozat holtteste vérszerinti édesanyja udvarán, egy vödörben volt elrejtve.

A megrázó jelenetet az egyik szomszéd biztonsági kamerája is rögzítette.

Jól látható, ahogy Hannah a kis óvodás holttestét a vödörben húzza maga után, egészen vérszerinti édesanyja udvaráig.

A gyilkos nő a tette után egy kórházban bújt el, akit a rendőrök letartóztattak és gyilkosság, illetve igazságszolgáltatás akadályozásának vádjával őrizetbe vettek.

A nyomozók a gyermek apját és vérszerinti anyját is kihallgatták, vallomásukból azonban egyértelműen kiderült, hogy nekik nincs közük a gyilkossághoz.

A hatóságok még vizsgálják a halál pontos okát és körülményeit.

Megosztás