Nincs hitünk már a szerelemben: Szakított a ValóVilág 12 gerlepárja, Valen és Dorka - Life Story

Nincs hitünk már a szerelemben: Szakított a ValóVilág 12 gerlepárja, Valen és Dorka

Eddig tartott bimbózó románcuk.

Amilyen hirtelen fellobbant, úgy tűnik, olyan rövid életű is volt VV Valen és Dorka kapcsolata. A ValóVilág 12 játékosai még a beköltözés estéjén szemet vetettek egymásra, szerelmük pedig oly biztosnak tűnt pár héttel ezelőtt, hogy már a gyerekvállalás is szóba került közöttük.

Az elmúlt napokban azonban viharfelhők kezdek gyülekezni felettük – Dorka többek közt azt sérelmezte, hogy párja Verát becézgeti, ezért a fiatalok úgy döntöttek, ideje pontot tenni a dolgok végére.

„Csapod a szelet, ha poénból, ha nem, ami nekem nyilvánvalóan nem esik jól” – mondta Valennak a lány, majd a riportszobában elárulta, arra jutottak végül, hogy mindkettőjüknek több térre van szüksége.

„Megbeszéltük, hogy barátok leszünk, de úgy, hogy tényleg barátok.”

Valen hasonlóképp vélekedett szakításukról.

„Dorkával meghúztunk most egy vonalat. Nem akarom, hogy már tovább folytassuk ezt, erőltetett menet volt. Ott áll, ahol a part szakad, vár arra, hogy visszatérjek, de én már nem akarok, mert tudom, hogy ez neki sem, nekem sem lenne előnyös” – magyarázta a srác.

Megosztás