Novák Zalánt azonnal hazaküldték Dominikáról – Durva, mit mondott a kiesése után – Fotók - Life Story

Novák Zalánt azonnal hazaküldték Dominikáról – Durva, mit mondott a kiesése után – Fotók

Hatalmas tervekkel, óriási bizonyítási vággyal érkezett az Exatlon All Star csapatába Novák Zalán, akinek két éve sérülés miatt kellett távoznia a műsorból. Akkor combizom szakadása volt, idén pedig a talpa sérült meg olyan súlyosan, hogy az orvosok nem engedélyezték számára tovább a versenyzést.

Többször is lesérült az Exatlon All Star évadban Novák Zalán, de az utolsó pillanatig bízott benne, hogy meggyógyul.

Fotó: TV2

– mondta a Borsnak Zalán. – Mentem előre, nem volt olyan opció a fejemben, hogy feladjam, amíg volt remény, addig kitartottam. Nem volt könnyű, pont került az i-re, ha nem is a legpozitívabb értelemben. Amíg a része lehettem a csapatnak, addig én is próbáltam hozzátenni az egészhez. Azok az érdemek, plusz dolgok, amiket esetleg én tettem hozzá a csapathoz, innentől nem lesznek, de nekik továbbra is az az elsődleges feladatuk, hogy a lehető legjobban teljesítsenek. Alkalmazkodnak majd az adott helyzethez, és valaki vagy valakik betöltik majd azt az űrt, amit én hagyok. Szerintem otthon azonnal műtik is a lábamat, össze kell csavarozni a lábfejemet.

Fotó: TV2

A TV2 sztárja mielőtt elhagyta volna Dominikát, meglepő gesztust tett Rozs Gergely felé, neki adta a karkötőjét.

Fotó: TV2

 

 

– folytatta. – Egy komolyabb gyerekkori baleset után édesanyámtól kaptam egy könyvet, amiben ez az idézet állt: Az út az ami boldoggá tesz, és nem a végcél – ez azóta is végig kísér. Azért adtam Gerinek a karkötőt, mert őt anno valahogy megismerte a közönség, és azóta rengeteget dolgozik azon, hogy változzon. Nagyon sokat beszélgettünk, és én is adtam neki tanácsokat arra vonatkozóan, hogyan szemlélje a pozitív oldalról a dolgokat. Az az út amit elkezdett, akár a döntőig is viheti, és remélem, ha ránéz erre a karkötőre, akkor ezt eszébe juttattatja.

forrás:https://www.borsonline.hu/kereses?global_filter=exatlon
Megosztás