BÓDI GUSZTI: AZT TANÍTANI KELLENE, AHOGY MI MARGÓVAL ÉLÜNK! - Life Story

BÓDI GUSZTI: AZT TANÍTANI KELLENE, AHOGY MI MARGÓVAL ÉLÜNK!

Bódi Guszti egy napot sem akarna külön tölteni a feleségétől.

Bódi Guszti és Margó minden évben 2-3 hónapra elszökik a nyilvánosság elől. A házaspár ilyenkor Thaiföldön piheni ki a nyári és az őszi hajtást, ám úgy tűnik, hogy idén veszélybe került az utazásuk. A Ripost-nak a zenész elmondta, hogy bár tervezik a közös vakációt, akad pár nehezítő tényező…

Kérdéses a thaiföldi utazás

Ha minden a tervek szerint alakul, akkor szeretnénk elutazni idén is. Előreláthatólag ez december vagy január környéke. Három éve nem voltunk Pattayán, csak Phuketen tavaly. Megmondom az őszintét, a Covid miatt az nem is volt annyira kellemes… Már az nagy szó volt, hogy kijutottunk, de az országban kőkemény óvintézkedések voltak. Most már nincsenek ezek a korlátozások, csak éppen leváltották az utazásszervező stábot, és olyan követelmények vannak, hogy az ember kedve szinte el is megy tőle. Például kell banki fedezet, rengeteg dokumentum… 

– kezdte lapunknak Guszti, aki azért azt elárulta, milyen terveik vannak, ha esetleg mégis összejön az utazás.

„Amikor mi kint vagyunk Thaiföldön, azt nem úgy kell elképzelni, hogy ülünk a tengerparton és koktélozunk. Felfedezzük a környező városokat, országokat. Onnan potom pénzért visz a repülő Kínába, Japánba vagy Vietnamba. Ez pedig egy olyan dolog, amit semmiképp sem hagynánk ki!” – tette hozzá a zenész.

Sosem unatkoznak egymás mellett

„Mi Margóval 100 napból 100-at együtt vagyunk. Sosem fordult még elő, hogy unatkoztunk volna. Soha! Mi tudunk mindenről csámcsogni, programozni, élményeket szerezni. Nem is értek más embereket, hogy hogyan tudnak unatkozni egymás mellett. Mi minden percnek örülünk!” – mondta Guszti.

 

„Tanítani kellene, ahogy Margóval élünk”

Guszti meggyőződése, hogy a mai világban eltorzult kép alakult ki a szerelemről. Emberek jönnek-mennek, holott aki egyszer örök hűséget fogadott a másiknak, ahhoz tartania kellene magát.

Egy őszinteség van a világon, amihez mindenkinek tartania kellene magát:  mikor Isten színe előtt  halálig tartó, örök szerelmet fogadunk. A mai világban sok álompárt látunk, akik két nap után otthagyják a másikat, és sajnos ez a példa a fiatalabb generációk előtt. Ezt a tradíciót, ahogyan mi Margóval élünk, tanítani kellene! Mikor egyszer hazajöttünk a thaiföldi nyaralásunkról, egy fickó megkérdezte, hogy bírunk ki ennyi időt eltölteni együtt. A kérdést sem értettem. Nekem egyértelmű, hogy azzal töltöm életem minden percét, akit a világon a legjobban szeretek… Ennél nagyobb boldogság nem kell! 

– fakadt ki a népszerű zenész, aki reméli, hogy legalább néhány párnak példát tudnak mutatni a kapcsolatukkal.

Megosztás