Amikor utoljára hívott mentőt Sváby Lajos festőművészhez a fia, Sváby András, az édesapa kérlelte őt, hogy ne tegye.
Kettő, illetve három évvel ezelőtt vesztette el a szüleit Sváby András. A műsorvezető a Klubrádió Szavakon túl című adásában úgy fogalmazott, a mai napig nem tudja feldolgozni édesanyja és édesapja elvesztését.
Nem akarok túlzásba esni, de nincs a napnak olyan órája, amikor ne gondolnék vagy az édesanyámra vagy az édesapámra. És nincs az országnak olyan pontja, hogy valamiről ne jutnának az eszembe
– fogalmazott a műsorban Sváby András.
Bevallotta, folyamatosan azon gondolkodik, vajon elég jó gyereke volt-e a szüleinek és kifejezte-e az életükben, hogy mennyire ragaszkodik hozzájuk.
„Szerintem nem! Nagyon jó volt a kapcsolatunk, de például én nem vagyok egy ölelkezős, puszilkodós típus, és valamiért a szüleimmel is leszoktam erről” – mondta a műsorvezető, akinek édesapja, Sváby Lajos festőművész a koronavírus-járvány alatt, de nem Covid-fertőzésben halt meg. Ebben az időszakban sokszor Sváby vásárolt be az édesapjának, aki ekkor már ő nem mehetett le az utcára, és egy légzőkészülékkel közlekedett a saját lakásában.
Mindig azt éreztem, hogy nem voltam elég ideig, nem ültem le vele kicsit beszélgetni, nem adtam neki puszit, amikor megérkeztem, nem öleltem meg.
A műsorvezető elmondta, nagyon sokszor hívott mentőt az édesapjához, amiko úgy látta, hogy fullad, nem kap elég levegőt. Ekkor bevitték egy tüdőszanatóriumba, ahol – ahogy ő fogalmazott – mindig „helyre tudták pofozni”.
Amikor legutoljára hívtam hozzá mentőt, akkor ő kérlelt engem, hogy ne hívjak mentőt. Mondtam neki, hogy „apu, mentőt kell hívjak, mert nagyon rosszul vagy”. Fölhívtam a páromat, aki orvos, leírtam, hogy mit látok az édesapámon, ő is azt mondta, hogy azonnal mentőt kell hívni. Apu kérlelt, hogy ne, azt gondolta, hogy nincs olyan állapotban. De a mai agyammal, tudásommal azt gondolom, hogy ő nem akart bemenni a kórházba meghalni.
Azt gondolta, hogy inkább otthon, de otthon keservesen halt volna meg, hiszen nem lett volna kórházi környezet. Nem lett volna oxigén, nem lett volna altatás stb., ami az utolsó óráit megkönnyítette. Én is sejtettem, hogy itt most nagyobb baj van, mint az elmúlt években volt, de ő nem szeretett volna bemenni. Én pedig kötöttem az ebet a karóhoz, és mérges volt rám. Amikor bementem vele, és befeküdt a kórházi ágyába, akkor befordult a falnak. Elköszöntem tőle, megsimogattam és eljöttem. Másnap, amikor visszamentem még öntudatánál volt, akkor azt mondta, hogy igazad volt, hogy be kellett jönni a kórházba és megnyugtatott engem, mert látta, hogy ez engem rettenetesen bosszant” – emlékezett vissza Sváby András.
Apa és fia mindig is őszinték voltak egymással, de a nagy beszélgetések valamiért elmaradtak. A műsorvezető csak ritkán osztotta meg édesapjával a magánügyi problémáit. A legtöbbször már csak akkor beszélt neki azokról, amikor megoldotta.
Nagyon emlékszem, amikor volt néhány ilyen szituáció, és elhívtam őt. Még anyu élt, és volt egy olyan magánéleti problémám, amit el akartam neki mondani, mert nem akartam, hogy mástól hallja meg. Ez az, hogy én el fogok válni, és egy új kapcsolatban fogok nemsokára élni. Azt gondoltam, hogy ezt el kell neki mondanom
– mesélte Sváby. Hozzátette, festőművész édesapját ugyan váratlanul érte a hír, egyfajta boldogságot látott rajta, hogy a fia elmondott neki egy olyan dolgot, amit addig nagyon kevesen tudtak.
