Gyermek eltűnt otthonról és egy közeli tóban találták meg. Az anyját okolja a rendőrség. - Life Story

Gyermek eltűnt otthonról és egy közeli tóban találták meg. Az anyját okolja a rendőrség.

A 3 éves kisfiút már nem tudták megmenteni a szakemberek.

Az eset vasárnap történt Floridában, amikor a 3 éves Azriyh Santiago felébredt, majd a szokásos reggeli rutinja helyett – miszerint a tabletjén játszik, míg édesanyja pihen – a bejárati ajtó felé vette az irányt és elhagyta az otthonát – írta meg a Crime Online a minap.

A gyermek eltűnését édesanyja jelentette be a rendőrségen, miután a nő 13 óra 45 perckor felébredt és sehol nem találta a gyereket. A hatóságok ekkor a szomszédok térfigyelő kameráinak segítségével azonosították, merre indult útnak.

Hosszas keresés után azonban a lakóhelyéhez közeli tóban találtak rá, viszont az életét már nem tudták megmenteni.

A rendőrség szerint a nő nem tett erőfeszítéseket gyermekzárak beszerzése érdekében, pedig a kis Azriyh korábban többször is megszökött a lakásból.

A felelőtlen szülő azt állította, hogy nincs pénze a zárak megvásárlására, de a rendőrök azt mondták, hogy több mint 100 dollárt (közel 35 ezer forintot) láttak a nappaliban lévő komódon, valamint inhalálásra alkalmas pipát és marihuánát is felfedeztek. A hűtőben pedig több üveg alkoholra bukkantak.

A nőt még aznap letartóztatták és őrizetbe vettékMulasztással, gyermeke elhanyagolásával és gyilkossággal vádolják.

Büntetésének mértékét a bíróság határozza meg a következő hetekben.

Megosztás