„Drága, szép gyermekünk életét vesztette!” – Hat ember életét mentette meg halála után szervdonorként. – Videó - Life Story

„Drága, szép gyermekünk életét vesztette!” – Hat ember életét mentette meg halála után szervdonorként. – Videó

Egy napig küzdöttek az orvosok Sándor életéért, de hiába: a 27 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, amikor Nyírbátorban elütötte a barátja, hogy elhunyt a kórházban. Hat ember
életét mentette meg halála után szervdonorként.

 

A legjobb barátja gázolta el péntek éjjel Sándort Nyírbátorban. A fiatal hazafelé tartott, de a járdát éppen felújították, így át kellett kelnie az út másik oldalára. Ekkor érkezett meg egy száguldozó, aki éppen egy másik járművel versenyzett. Sándort akkora erővel ütötte el, hogy a fiatal férfi holmijai métereket repültek. Mint kiderült, a gázoló csak akkor szembesült vele azzal, ki az áldozata, amikor kiszállt az autójából, hogy segítsen. Legjobb barátja feküdt az úton. A fiatalember életéért a helyszínen egy órán át küzdöttek a mentősök, majd sikerült annyira stabilizálniuk az állapotát, hogy kórházba szállíthassák, ahol tovább folyt az életéért folytatott küzdelem. Sándornak súlyos koponya-, medence- és végtagsérülései voltak, szervezete egy nap után feladta a harcot.

Elhunyt a fiatal, akit autóversenyzés közben ütött el a barátja Nyírbátorban. Fotó: Tények

A tragikus hírt végül Sándor édesapja a közösségi oldalán jelentette be.

Meghaltál, fiam, de hat ember életét megmentetted!”

– írta ki oldalára hatalmas fájdalmát. Sándor szerveit ezek szerint felajánlották, szervdonorként a fiatalember halála után másokat mentett meg.

„Drága szép gyermekünknek elvették az életét!” – írta az apa. A családtagok és ismerősök döbbenten állnak a történtek előtt. Mindenki jóravaló, kedves fiatalembernek ismerte Sándort, aki nem mellesleg jó barát is volt. Isten nyugtasson, legyen könnyű neked a föld, angyalok vigyáznak rád, szíved a helyén volt, ami ritka” – búcsúzott egy ismerős. „Nyugodj békében, Sanyika bátyám! Pedig nem sok kellett, hogy hazaérjél” – írta a fiatalember testvére megtörten.

Már majdnem hazaért Sándor, amikor a tragédia történt. Fotó: Tények

gázoló sofőr 26 éves. „Drogos kutya, neki kellett volna meghalni, nekiment volna valaminek!” – írta az áldozat testvére első indulatában a gázolóról. A Nyírbátori Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az ügyet.

Megosztás