Súlyos balesetet szenvedett a magyar olimpiai bajnok, attól félt, hogy lebénul - Life Story

Súlyos balesetet szenvedett a magyar olimpiai bajnok, attól félt, hogy lebénul

Egy rodeóbikáról esett le egy forgatáson Növényi Norbert, méghozzá éppen a gerincére. Az éles fájdalom miatt fel sem bírt állni. A stábtagok rohantak vele az orvoshoz, ahol kiderült, hogy nagy a baj.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

A vizsgálatok után egyértelműen látszott, hogy eltört a gerincem, azon a részen pedig, ahol a lumbágó szokott jelentkezni, le is tört a csigolyából egy másfél centis darab. Az volt a szerencsém, hogy kifelé volt a törés

– mesélte el az egykori birkózó olimpiai bajnok a Blikknek. Mindennek már négy hónapja, de még mindig vannak fájdalmai. A sérülés miatt dolgozni sem tudott, le kellett mondania több felkérést.

A baleset utáni hetek nagyon kemények voltak. Olyan fájdalmaim voltam, hogy átizzadtam mindent, csak fájdalomcsillapítóval tudtam menni, ülni, de még feküdni is

– árulta el a 65 éves sportember, aki forgatások híján most következő könyvén dolgozik. Az Utazás a lelkem körül címmel készülő műben arról ír, hogy a sok gyűlölet és az emberek egymás felé irányuló rosszindulata hogyan érinti őt.

Megosztás