Hajdú Péter párja életveszélyben volt és elvesztette a kisbabáját. – Részletek

A pár éppen a Balatonra indult volna, amikor Eszter rosszul lett, hasi görcsökre panaszkodott. Erős fájdalomcsillapítót vett be, de orvoshoz nem akart elmenni. Hajdú Péter ezt nem hagyta annyiban, és kórházba vitte. Az autóban várakozott, majd hamarosan telefont kapott: Eszter zokogva közölte, hogy elveszítette a babájukat, és életveszélyben van. Kiderült, hogy elrepedt a petevezetékem, belső…

Részletek

Szappannal moshatták ki egy gyerek száját egy óvodában, azóta is pszichológushoz jár.

Szappannal moshatták ki egy ötéves gyerek száját egy fővárosi óvodában – számol be az RTL Híradó. A hallássérült, beilleszkedési és tanulási zavarokkal küzdő kisfiút édesanyja szerint súlyos megrázkódtatás érte: a november végén történtek után két napíg nem lehetett a fürdőszoba közelébe vinni őt, súlyos alvászavar alakult ki nála, az óvodától retteg, azóta pszichológus foglalkozik vele.

Részletek

Saját felelőséggel nézze meg ezt a videót, amin a kamerák előtt kapja el valami a fiút. – Videó

Elképesztő felvétel került ki az internetre természetesen mi is feltesszük a kérdést, hogy valós-e. Ami megoldás lehetne az egy kötél, amivel meghúzzák a gyereket, viszont olyan vékony láthatatlan kötél 10 évvel ezelőtt főleg  Jamaicában nem annyira valószínű, hogy volt. Nem jelenhetjük ki 100%-ban, hogy valós, mert nem tudni pontosan. Viszont egy kommentelő leírta a izzasztó…

Részletek

Zsolt Kiborult: Hatalmas összeget gyűjtött adományból. „Lyuk van a tetőn b**eg be esik a hó, olyan helyeken járok.”- Az összeg és, hogy mire költi. ->

Rászorulókon szeretne segíteni.. A  videóban azt is elmondta, hogy hajléktalan embereket szeretne megetetni. ” KÖSZÖNÖM HOGY VAGYTOK, 1,1 MILLIÓ FORINTOT GYŰJTÖTTETEK A RÁSZORULÓKNAK! EZ CSODÁLATOS! ” Videóra kattintva a leírásban van lehetőség még segíteni.

Részletek

Dráma: Ismét gyászol L.L. Junior, csapásként érhette. – Részletek

Az anyósát gyászolja L.L. Junior. Öt hét alatt győzte le a koronavírus Körtvélyessy Zsolt feleségét, Egerszegi Juditot. A 67 éves színésznő cukorbeteg volt, férje elmondása szerint vizesedéssel került kórházba, majd kiderült, hogy koronavírussal is megfertőződött. Rohamosan romlani kezdett az állapota, lélegeztetőgépre került, levették arról, aztán megint vissza. Így ment ez két-három hétig. Végül öt hét…

Részletek

Videózás közben jött rá, hogy nem éri az ízeket és covidos lett a fiatal lány. – Videó

A 19 éves Maryn Short mintát vett egy állítólag édes italról, amikor felfedezte, hogy nem érez semmit. Ebben a pillanatban Short elmondja az Inside Edition-nek, rettenetes igazságra jött rá. Short gyorsan tesztelni kezdett, és a COVID-19 esetében pozitív lett. Most karanténban van otthon, Louisiana államban, és a TikTokon dokumentálja a küzdelmét.

Részletek